NAPSZÉLBEN

Kör

Önmagába visszatérő görbe
vonal vet hurkot, végtelen jelet: ∞
égitestek látszólagos mozgása,
jövendőmondó csillagok állása,
multiverzum vesz körbe.

Égöv, egyenlítő, föld körüli pálya
saját farkába harap,
360 fok — időkör, év számlálója a nap,
állandóság a változásban,
tökéletesség, örök harmónia,
lett mágikus gyűrű, körkörös védelem,
porond, körtér, nomádok kerek sátra,
a téridő egység szimbóluma,
a gömbbe forduló ég jele.

Középpontban az Isten,
körül a teremtett világ,
újjáéled a kör, négyszögesítve,
átlépni tilos, bekerít vagy kizár,
körtánc, körmenet s ha egy csillag lefut,
ránk tör az ember kozmikus magánya,
a meddő űr, a nulla, nagy semmi,
roppant örvény keringtet — fekete lyuk
— mindenség szemétládája,
de a fényt úgysem tudja elnyelni.

Kitekintés

A túlméretezett világűr,
örökmozgó csillagrendszerek,
ismeretlen, sötét energiák
istenfélelmet ébresztenek.

Távcső pásztáz, kaleidoszkóp
rendet rak színjátszó káoszból,
mint mikor kapcsol nyíló elme.
Ne nézd, hogy csonkig ég a napvilág,
s elvész — habár történelmet csinált —
„mindennek mértéke: az ember”.

Távolságok

Tíz dimenziós tartományban
földön kívüli észlényt keres
az emberi értelem —

Hol más az anyag létformája,
mértani ábra, számsor, képlet
adhat-e rólunk képet?

Itt, a kozmosz középpontjában
műtárgy szólít meg, kotta beszél
s a vers, a líra zenél.

Credo

Istenhez vezet minden út,
más igazság hamis —
az égi abszolút,
a földi relatív.

Bocsánatos bűn s gonosztett
— örökké vétkezünk,
ég-föld paternoszter
térül-fordul velünk.

Porlepte múlt

Őskertünk virágegyetem,
ahol csak csonthéjas terem.
Áll gaz fölverte udvaron,
‛kiment a ház az ablakon‛,
éléstár: volt-nincs élelem,
a pince nyirkos félelem
— üres családi sírkamra,
ajtózár nyelvel kiakadva —
mennyi ujjlenyomat kincsen,
zöldes sárgaréz kilincsen,
félszemű kulcslyuk kandikál,
rést fűrészel a napsugár —
dugába dőlt kocsikerék
abroncsát levetette rég,
öreg időt jár a rosta,
dúlt szita magát pofozza,
bogár fenhet kaszapengét,
csorba sarlót, veszett fejszét —
muzeális érték, kegytárgy
néhány rozsdamarta szerszám;
szögesdrót-sündisznó amott
gömbölyödik, csak tetszhalott,
verdes pókhálóba göngyölt
csüngőlepke, szűcsmoly röpköd,
száll macska-egér harc pora,
denevér számol sarkokat,
hol padlásföljáró ásít,
foghíjas létra fölmászik,
talál aszalt szőlőfürtöt,
hasbeszélő kéménykürtőt
— kísért haldokló sóhaja,
lenne még utolsó szava.

Holdvilágnál

Olvasok holdvilágnál,
írok agytekervényre,
őrtüzek, égi ábrák
messzelátó színképe,
jelkép-oltár, mandala
hangol a mindenségre.

Mágneses erővonal
mentén a vasreszelék,
higanycseppek gyöngysora
összetart, fölfűzve szép —
művészet, fényes szavak
tükrébe nézünk-e még?

Turistaút

Hegy nyergében felhő
ereszkedik a mélybe,
kőcsipkés hegyoldalon
minden fa létrafok —
nagy az ég meredélye,
a piros sárgára,
aztán zöldre vált;
bőg az agancsos erdő,
másképpen intonál
minden énekes,
vadak vesszőfutása
keríti a füzest,
toprongy madárijesztő
legyint a károgásra.

Ahogy a messzi táj
tarka terepszínt vesz fel,
a hegyóriás visszanéz,
gomolygó köd szitál,
útjelzőm mohás sziklarés,
kibélelve rejtett
szerelmes üzenettel.

Hitvalló

                 B.I. emlékére

Szent dolgok híve
a költő, azért lázong —
lyukas szíve
forradalmi zászló.

Széljárás

Szendereg, újságot lapoz,
fövenyparton forog a szél,
vízre bocsát egy gyors papírhajót —
indul habtajték vitorlásversenyén.

Könyv próbálgatja szárnyait,
napszemüveg, úszóhólyag,
strandpapucs, fürdőköpeny szállna, mint
farvízen sirályhad, hánykódó bója.

Hullámlovas, viharmadár
betűket ró kék háttérre,
félmeztelen napozó múzsa vár,
habokból kelt ki, szellő bomol érte.

Kaktuszok közt

Sivatag föltámadt őslényei,
rettentő borzas szörnyek
(ők is Isten teremtményei)
üvegházat tartó oszlop-
kaktusz, sok változó csodakaktusz,
zömök és karcsú,
óriás vagy törpe
tövises gömbök,
kard, kötél, korbács,
csavart, gyűrött, papsapka formák.

Egy éjszakás az éjkirálynő illatos,
bibés sziromcsodája
(lesheti sörtekontyos őszapó
— nem hághat viráglétrára)
tűzhányók lávatalaján bemutatott
hófehér áldozat — a Föld imája.

Indiánok húskapcsos éléstára,
bő levű pozsgás ment meg a szomjhaláltól,
kábító- vagy szépítőszer
sűrűn csurran-csöppen,
mint a jótékony Aloe Vera mákony.

Ilyen pányvacövekhez köti a homokvihar
tölcsért formáló sátrait —
tüskét növesztő társaim,
kínkeserves létetek árva virága
tüntet, mint zászló vagy kokárda.

Bogaras

Pincebogár él sötétben,
nehézkedő kő alatt
nyüzsgő nyüvek, bogarak
meghúzódnak észrevétlen
s fa odvában, csutaszárban
bábállapot: pete, lárva
fészkel, — lesz futó, bábrabló,
pattanó, díszbogár, barkó.

Nyitott hangár: virágfészek,
rét kínálkozik reptérnek,
egy tűzlepke szárnyat próbál,
hétpettyesért lehajolnál;
halhatatlanság jelképe
— szkarabeusz őfelsége
vonul, mintha ott se volnál.

Csendélet galéria

Az élet csendje: kép —
tárgyak testbeszéde,
ember-növény, ember-állat
lelkesül — mesteri vonalvezetés,
játszik a teljes színskála.

Zöldség, gyümölcs frissnek látszik,
megvillan a kés,
a vaksi pápaszem visszanéz,
egy öblös váza kivirágzik.
Forrásponton háborgó teával
törékeny csészének udvarol a kanna
(nincs lelke, csak párája)
két dimenziós keretben hogy maradna?

Vízfesték, tempera, olaj
fény-árnyék mozgóképek
vetítik vászonra vázlatosan
a mindenséget,
látható világunk szellemi lényegét.

Madárvilág

Hüllőktől származó, de nem
csúszómászó fajok,
levegő urai — szárnyasok,
gyors röptű, toll könnyű,
törékeny csontszerkezetek,
tüdőhólyagocskák, légkamrák,
bőrötök alatt is légzsák —

Hollóhad — fekete sereg,
sas és ökörszem,
pacsirta, vörösbegy,
rigó, sólyom, seregély,
háztetők közt surranók, mint
gólya, galamb, fecske, veréb,
legyen szürke, hétszín, hószín,
‛nem a szárnycsapások száma,
a röppálya íve számít‛,
s hogy megtanultunk szállni.

Első szárnypróbálgatás,
násztánc, fészekrakás,
tojásból kikelt élet,
kiénekelt tavasz —
földrészt, évszakot cserélnek
csapatostól a vándormadarak,
jó széllel, nyitott légterekben
húznak a föld-mágnes erővonalán,
csőrükben olajág,
csöpp szemükben a tenger.

HEGYMENET

Budavári séta

Havas, kormos évszak után
az enyhülés mindent restaurál,
fagy gallyazta lombok rései
mutogatják a város nevezetességeit
s mellvédről, védőbástya szikláról
visszaverődik a napsugár-nyílzápor,
ronthat ostromágyú, gurulat lövedék,
a múlt önmagában vereség.

Föltárul a kincses reneszánsz temető,
koronázó templom alatt, a Vérmezőn
karóba húzott, lenyakazott árnyékok
— dicsőség, nagyság rég volt —
szélrohammal a Gellért-hegy felől
a tornyos Tabán a Dunán jönne föl,
nézd viharjelző rezgőnyárfák
villámhárító levél-fonákját,
madarak légikikötőit,
virágkelyhek illat-füstölőit,
egy ördögtrilla-szitakötő — bohóc kelep —
vadrózsának csapja a szelet,
táncol a csörgősipkás csipkebokor,
nád bugás címere bomol
s akár egy kódexmásoló remeklése,
iniciálé a jegyzetfüzetbe préselt
számmisztikus margaréta,
feloldott zárójel a város karéja.

Bölcsőtől a bölcsességig
hosszú az út, mint ama égi.
Harang-mellét döngeti a szív —
délidőt dobban — mióta is? —
üzen a múlt a feledékeny mának:
csak a szakadék széléig hátrálhatsz,
nemzetben gondolkodva, megmaradunk,
tudjunk álmodni, szólni — magyarul.

TriaNON

                 Rablóbéke záradéka

Történelmi Magyarország,
emberi agy — térképformád,
kincseidet hogy széthordták,
rabló lett a fennhatóság.

Bitorló önkényuralmak
sarkaidból kiforgattak,
ami megmaradt magyarnak,
okkal-joggal forradalmas.

Címkézés

Ahol a patrióta ritka,
hangos a nacionalista.

Hajléktalan

Virágillat ébreszt,
ülőgumóin trónoló liliomféle,
állig begombolkozó csipkebokor,
ahol egy százlábú is elbotol,
rekordot ugranak a tücskök,
minden napsugárra fűzött
gyöngyharmat szétgurul,
kedvenc színem: a fűzöld.

Valóságos éden ez
a rám zárt park
— formatervezett környezet,
a szellemi függőleges,
az anyagi vízszintes irány,
hol vergődve jut előre a szív, a szárny
minden csapása nekirugaszkodás.

                 *

Rongy a zászlóm,
hazám csonka.
Nem leltem asszonyra, otthonra,
aszfalt a terített asztal,
fojtanám bánatom borba.

Vénség

Emlékein mereng,
éjjel kikecmereg,
gyújt egy kis világot,
köhécsel, harákol,
gyógyszer után kapkod,
nagyothall, kész vakfolt,
csak tesz-vesz, rakosgat,
csipeget, kortyolgat,
tisztába tett gyerek,
nem repes, csak remeg,
magában beszélget,
hogy micsoda élet
súlyától rokkant meg,
oly egyedül van, lesz,
mint végítéletkor,
bevall mindent, meggyón,
fél lábbal a sírban
Isten előtt színt vall.

Vox humana

Sugárkévékben csillagok,
árnyékom követ — meghalok,
megrendít a sok sírhalom
— élő virágsokadalom.

Amíg élesre fen a kín,
fölszikráznak szép szavaim —
a művész: lélek orvosa
és minden gyógyulás csoda.

Ébresztő

Napfény veri az ablaküveget,
lombsuhogás, tapsoló szárnyak,
átvilágítja sovány testemet
a lepedő, roppan csontvázam.

A horizonton együtt látható
a Hold és a Nap — állnak körém,
derül napraforgó ábrázatom,
lennék fényszomjas szobanövény.

Sajgó tagjaim összeszereli
sok apró, megszokott mozdulat,
lassan eszmélnek érzékszerveim,
összeáll a meghasadt tudat.

Tüzek

Az ifjúság lobbanékony
szerelme éltet;
pünkösdi lángnyelvek,
napkitörés táplálta örökmécses.

Gyújts, Prométheusz lopta tűz
— őrizzen papnő, Vesta szűz,
hamvas hamupipőke —
a Venus szította vágy
nem lehet szalmaláng,
lángpallos hiába vigyázza
az Édenkert bejáratát.

Háború lidércfénye
kísért, forradalmak,
népvezér felségjelvénye:
dicsfény-palást, „fényszarvak”.

 Pisla lámpabél vagy izzó
— az ember szíve kiég.
Tisztítótűz és pokol, hamvainkból
hányszor kell újjászületni még!?

Séta a sírkertben

Virágos temetőkert
ösvényein gyíkok kergetőznek,
madarak dáridója disszonáns,
mint túlvilági hollókárogás.
Leírhatatlan mind, — a volt,
már csak nevében él a holt,
teste virágföld, lelke árnyék,
éjfélkor kísért, lidérclángként,
családfa elhalt felmenő ága
int: szárazát az idő kivágja.

Egy sóhajtás — a lélek fölszáll,
súlyosabb ég sötétje dől rám.

Költőiskola

Hiányos mondat, sóhaj,
kihagyás, csökkentés,
ismétlés, ellentét —
Múzsám szófukar volna?
Gondolat-, szívritmus,
dal, szonett vagy himnusz
— lírai költemény
(más műfaj elbeszél)
metafora, hasonlat,
szinesztézia volna,
s mi megszemélyesít,
fogalmi, képi sík,
nem szószátyár próza.

A zene szava: szólam
— mozgalmas állítmány,
számjelzett alany,
más művészetnél fordítva van.
Miért? Hogyan? — a természet titkát
a Nagy könyvben előre megírták.

Központozás

Felkiáltójel voltam,
kérdőjelbe hajoltam;
gondolat- és kötőjel
csuklós mérővesszője
hosszában kinyújtóztam
(zárójel-koporsóban)
kettősponttal veszkődtem
s fönn szárnyas idézőjel,
lenn megvesszőzött mondat
végén parányi pont van.

Betűvetés

Ámuló Á,
elhaló H,
meglepődő J,
csodálkozó Ó, ...

Az írás lázgörbe —
pajkos kiolvasó,
dal, óda s már szárnyal.
Szamárvezetővel
a pegazus igásállat.

Kettős létra

                           Delel a nap
                         narancsvörös
                       citrom      sárga
                     alma             körte
                   szilva              barack
                 nyári                      őszi
               mézes                       édes
             arany                      gyümölcs
           bogyós                            fürtös
        tavasz                                    virág
      ágról                                          ágra
    lombos                                         termő
  fokról                                                fokra
lép föl                                                   lép le.

Lélekhalász

Az út, az igaz élet
szenvedéstörténet.
Egy irányt vett időm
telik, nem múlik tétlen —

Követnek a pusztába
tanúhegy, hagyásfa,
lélekhalász igék
s a vers-hívők imája.

A LÉLEK SZÍNKÉPE

Nemek harca

Tejút-szülőanyánk, áldott anya-
föld, -ország, -nyelv hitben megtartana,
hódít, ami nőnemű, magasztos —
tavasz, esthajnal, éj-istenasszony,
százszorszép beszélő virágnevek,
barlang bújtat, Alma Mater nevel,
ár-apály tengertáncra kél a Hold,
a férfi és nő — páros csillagok.

Ősállapot: szeretet, béke,
hol Isten első teremtménye
a férfiember: tűzláng, a nap,
termékenyítő eső, a mag,
szerelmi bájitaltól részeg
nemző indulat, nagy természet.

Hősködni itt mégsem erény,
lankad a hím erőfölény,
a szépség bűvkör, oltalom —
ahol az otthon, ott a hon.

Napimádó

A hullámokból kikelt
ragyogó asszonyi test
látszólag hűvös maradt,
akár egy gyújtólencse
a nap
zuhanyrózsája alatt,

de aki fényérzékeny,
hamar elvész tüzében.

Hölgyválasz

Ellenfényben vetkőző szépség
már káprázat, árnyékot nem vet,
illat-csapdába csal, igéz még:
száz életed van, egy szerelmed —

Napba öltözik, aurája
őrangyala, tükre a párja.

Feszültség

A kín és a gyönyör
végletei között
kiég a szenvedély.

Szakítópróba

Már szívátültetés
kell, hogy mást is szeress,
veszélyes küldetés
próbája, hogy felejts.

             *

Gyűrűs ujja körül
forgat — Nap a bolygót,
de éjem üdvözül
holdarcú mosolytól.

Távolsági hívás

Két ideg összeér —
a ‛boldogságközpont‛ kapcsol
— örömóda, tisztán hallom
az éteri zenét.

Tartsd a vonalat! — megszakad,
szúr tűpárna szívem,
süketnéma minden,
ha a szép szó visszhangtalan.

Válás

Árulod szépséged megint
(engem már elárultál)
kettévált iker szíveink
nyílt sebe begyógyul tán.

Filmszakadás

                 All theworld‛s a stage
                             Shakespeare

Természet színeváltozása,
évszakok váltófutása,
szélrózsa szédült küllői
visszafelé fognak pörögni,

mint ama végső játékfilmben,
amit rendezett az Isten,
mindenki mellékszereplő
vagy hullócsillag, szemfényvesztő.

Bohémélet

‛Vágyom, tehát vagyok‛
kontár életművész,
kávéház illatfelhőjén ülvén
tollászkodnak angyalok.

Igéző

Eget tart
a férfierő,
játszik vele a gyönge nő.
                A gyönge nő.

Kitörnél
felbőszült bika,
orrodban a frászkarika.
                Frászkarika.

Vadvirág-
füzér lesz láncod,
pipacspiros szoknya táncol.
                Szoknya táncol.

Alkonypír
tüzeli véred
s fönn Hattyú, Szűz ábrándképe.
                             Ábrándképe.

Szerelemdal

A szerelem — költészet,
ifjúság életfája —
virága van, termése,
mindenség-koronája.

A szerelem szépséges
zene szívdobbanása,
alkotás szenvedélye,
istenség akarása.

Írisz

Lélek színképe,
vonalkód a szemekben
olvasható, ha rebben,
káprázat fénytörése.

Tükörkép

Nézz rám
és mosolyogj,
már én is ragyogok,
mint fényben a gyémánt.

Vallomás

Véges,
mégis határtalan
lét ez —

Csillaghalmazt söpör
sűrű szempillád —
a végtelenített fényözön
feltárja a teremtés titkát.

Füst fátyoltánca
— vetkőző nyílt láng
szépséged — szenvedély
s gyönyör remekít,
művészet megörökít,
rejtelmes mosolyod megfejtené;
elevenszülő rombusz
tartja a glóbuszt —
trónolsz áldott állapotban
— fix pont, ahonnan
kimozdítható a világ.

Válasz

Mi a művészet? —
Megtisztulás, vigasz talán,
ha gyötör éhség, szomj,
áldott kenyér és bor
az Úr asztalán.

Könyörgés

Mikor mélységekből kiáltok,
csak te érthetsz meg, Istenem,
jóravalón is fog az átok,
íme, elmérged nyílt sebem.

Adj égi jelet, látva lássak —
vezet ‛út, igazság, élet‛,
nagy a világ világossága,
ne adj rám örök sötétet.

Légy irgalmas. Gyarló életem
óvjad, ha van értelme még,
akaratlan, ha olykor vétkezem,
ártatlanság vélelme véd.

Tenyerem markáns sorsvonalát
gyors idő szaggatja fércként,
egy szusszal, Uram, kioltanád
csillagom reszkető fényét.